Ekkor rendezhet olimpiát Magyarország – ehhez politikai konszenzusra is szükség van

„Hiszek abban, hogy lehet egyszer egy olyan nagy ügy, amelyért mindenki összefog és hasznot hoz az országnak.”

Mondhatni „szokásos” végeredménye lett az Osztrák Nagydíj sprintversenyének. Max Verstappen győzött.
Tajthi Andrea – a Racingline.hu szerzőjének írása a Mandiner Sporton
Az Osztrák Nagydíj hétvégéjének szombati, 24 körös sprintversenyén Max Verstappen indulhatott a pole pozícióból.
Mellőle Charles Leclerc indult, mögöttük pedig Carlos Sainz Jr. és George Russell foglaltak helyet. Őt Esteban Ocon követte, majd kiváló időmérős eredményüknek köszönhetően a két Haas következett Kevin Magnussen, Mick Schumacher sorrendben. A top 10-es helyeket Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Pierre Gasly egészítette ki.
Mindeközben Sebastian Vettel csak az utolsó rajtkockából indulhatott és Max Verstappen csapattársa, Sergio Pérez is csak a 13. helyet foglalhatta el, miután Q3-as köridejeit utólag törölték.
A felvezető kör kezdetén Alonso a rajtrácson ragadt, majd később Csou Kuan-jü állt meg a pályán, ezért még egy felvezető kört teljesített a mezőny. „Leállt a motor, srácok” – közölte Csou rádión a csapatával. Csou végül a boxutcából rajtolhatott el a mezőny után, míg Alonso nem tudott részt venni a versenyen.
A francia a 18. helyre esett vissza.
Verstappen hamar ellógott az őt követők elől, míg Lando Norrist az üldözött Alexander Albon terelte le a pályáról. Ezért a brit-thai később 5 másodperces büntetést kapott.
Pérez ekkorra már a nyolcadik, Vettel pedig a 14. helyre léptek előre, Magnussen pedig támadni kezdte Ocont az ötödik helyért. Ezzel egy időben Sainz támadta csapattársát, sikerült is megelőznie, de Leclerc visszavette a pozíciót.
A 9. körben a két Haas csatázott egymással, de lesipuskásként megérkezett mögöttük Pérez, aki beszúrta autóját kettőjük közé. Ezt követően azonban könnyedén megelőzte Magnussent is.
A 11. körben a méhes-sisakos Vettel csúszott ki a kavicságyba, miután összeakadt Albonnal. Sikerült azonban kievickélnie a sóderből és folytatni tudta a versenyt, noha az utolsó helyre esett vissza.
Pérez megelőzte Ocont is, és máris az ötödik helyen folytathatta a versenyt.
miközben csapattársa, Magnussen nyakára érkezett.
Hamilton újra és újra próbálkozott, de mivel Schumacher is nyithatta DRS-ét, mert kellően közel volt Magnussenhez, Hamilton nem tudott fogást találni rajta. A 19. körben majdnem össze is értek, ám nem sikerült legyorsulnia a Haast. Hamilton ráadásul lassan hátrafelé is figyelhetett, mert Valtteri Bottas egy másodpercen belülre került hozzá képest.
A 21. körre Magnussen kicsit ellógott Schumacher elől, így a német már nem tudott DRS-t nyitni, és Hamiltonnak sikerült megelőznie őt.
Végeredmény (pontszerzők):
Nyitókép: Rajt utáni tolakodás. Fotó: Bryn Lennon / Getty Images / Red Bull Content Pool